George Taylor (Charlton Heston) és csapatának űrhajója egy ismeretlen bolygó tengerébe zuhan, miután egy heves időviharba keveredett és a titokzatos jelenség megbolondította a műszereket. A három férfi próbál minél beljebb kerülni a hely belsejébe, miközben igyekeznek kitalálni, hol is lehetnek és hogy miképp fognak kapcsolatba lépni a földiekkel. Az asztronauták azonban hamarosan szembesülnek vele, hogy nem a kommunikáció lesz a legfőbb gondjuk: kiderül, hogy a bolygó urai különböző majmok, akik roppant fejlettek és képesek a beszédre, ráadásul, hogy teljes legyen az őrület, az emberek töltik be az ostoba, fejletlen állatok szerepét.

 Franklin J. Schaffner filmje megjelenésekor - és sajnos az után is-  rendkívül időszerű és kritikus műként robbant be a köztudatba. A Pierre Boulle regénye alapján készült, azonban az irodalmi műtől rendkívül sokban különböző nagyszabású produkció komoly társadalom és vezetői kritikát mutat be, meglehetősen egyedi és érdekes formában. A majmok által uralt világban Taylor kerül abba a szerepbe, amibe az emberek szokták belekényszeríteni az állatokat. Az emberek a kísérleti nyulak és a rabok ebben a groteszk világban, ahol a főemlősök hierarchiája - átvitt értelemben - fájón demonstrálja, hogy mik a gyengeségei és hibái a világnak. Főként az orángutánok és a gorillák taszítóak, ők képviselik legjobban és álíltják pellengérre a negatív emberi vonásokat. Előbbiek önkényesen, főként a hit mögé bújva szabják meg az élet menetét, elsősorban a köznépre nézve, és a társadalom olyan alapjait, amelyek nagyrészt korlátozásra épülnek, míg az utóbbiak csupán a háborúskodással és a harccal törődnek, nem érdekli őket semmi és senki más. Így kap helyet a műben a rasszizmuson kívül a hadviselés bírálása is, mindkét momentum visszavezethető az akkori idők erős fajgyűlöletére és a hidegháború feszültséggel terhes korszakára, amit a filmben látott apokaliptikus hangulat - aminek felerősítésére alkalmaztak puritán és fejletlenséget idéző díszleteket - csak még jobban felerősít és súlyosabbá tesz.
 A majmok bolygója keserédes cinizmusa meglepő mód Tayloron keresztül érhető leginkább tetten. Az űrhajós láthatóan kiábrándult és a végletekig csalódott az emberiségben - ezért is vállalkozott az útra -, ezért is hallhatunk tőle iróniával és sokszor féktelen dühvel átitatott monológokat. 
 Szerencsére számos pozitívum igyekszik a negatív vonásokat ellensúlyozni, mint például Taylor románca az egyik vademberrel, vagy a jószívű csimpánz, a tudós Zira (Kim Hunter) segítőkészsége, amik megmutatják, hogy nem csak a földi civilizáció árnyoldalával lehet rokonítani a "kifordított" helyzetet.
 A majmok bolygója - Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című alkotásával egyetemben - kulcsfontosságú szerepet játszott a sci-fi műfaj vérpezsdítésében és abban, hogy az emberek újfent ráeszméljenek, milyen sokrétű és tartalmas zsánerrel is van dolguk. A remek rendezés, a fantasztikus kivitelezés, a kiváló alakítások és a mély tartalom már megjelenésekor alapművé tette a filmet, azonban Schaffner mozgóképének időtállósága is bebizonyította, hogy a mozi egyik legragyogóbb csillaga.