Miután egy pár elveszti egyetlen gyermekét, az anya összeroppan és kezelésre szorul. Férje, aki terapeutaként dolgozik, elhatározza, hogy ő maga fogja kezelni kedvesét, mivel a házasságuk és a jövőjük forog kockán. A férfi úgy dönt, hogy az "Éden" nevű helyen, egy eldugott kis kunyhóban próbál segíteni feleségén, akinek állapota fokozatosan romlik és még mélyebbre kerül a depresszió marasztaló őrületében.

 Lars von Trier saját fájdalmát és érzéseit vette alapul, mikor művét szerkesztette, így a pár tortúrája bizonyos fokig az ő - forgatókönyv írása közbeni és a rendezés alatti - lelkivilágának kivetülése. Azonban az Antikrisztus jóval több, mint egyfajta bensőség lenyomata. A film ugyanis figyelmen kívül hagyva a racionalitást, szabályokat és sémákat félrelökve egy olyan történetet mesél el, amely a néző velejéig hatolva képes sokkolni, borzongatni és szadista mesterként játszani a mozgókép végéig heves ingereknek kitett idegrendszerén.
 A két névtelen főszereplő szenvedése jogos gyötrődés, mindketten hozzájárultak ahhoz, hogy idáig jussanak, azonban a nő - aki különleges, misztikus kutatást folytatott több évig - a legnagyobb áldozat. A bűntudat által generált önsanyargató érzések kínzó erővel marnak lelkébe, társa segítsége is hiábavalónak bizonyul az idő előrehaladtával, az Éden pedig a javulás kertje helyett a pokol Von Trier-i bölcsőjévé avanzsál.
 A dán mester provokatív, botrányos és ezernyi más jelzővel illethető, cizellált rendezéstechnikája ezúttal is telibe talált. A vad szexualitás, a naturalista és brutális erőszakosság - a nemi szervek megcsonkításai is totálplánban kapnak helyet -, valamint a bizarr, undorító és tébolyult momentumok, bőkezűen adagolva, mesterien kivitelezve jelennek meg a vásznon. Ezek legfőbb célja kétségkívül a néző elborzasztása, szellemi támadása, rendkívül hatásos módon.
 A Lars von Trier-i rémálom azonban fele ennyire sem lenne zseniális, ha nem olyan kiváló színészek játszottak volna benne, mint a labilis, megbomlott elméjű feleséget alakító Charlotte Gainsbourg és a szintem már teljesen tönkrement házasságot és kedvesét - aki iránt már rég nem táplál gyengéd érzelmeket - megmenteni igyekvő férjként küzdő és Willem Dafoe. A páros kapcsolata indulatokkal és feszültséggel teli, magában hordozza a reményvesztettség és a beletörődés érzését, a film felétől pedig teljesen kifordul eredeti medréből. Dafoe, aki a tudomány embereként van jelen a műben, fokozatosan olyan ingerek hatásának van kitéve, amik szépen lassan összerombolják eddigi világképét és értékrendjét. Charlotte Gainsbourg még partnerén is túltéve, káprázatos játékával elképesztően hitelesen és megrázóan hozza a bűnei súlya alatt fizikailag és szellemileg is kikészült és az őrület ködében kavargó nőt.
  Az Antikrisztust lehetetlen beskatulyázni bármelyik műfajba is, ugyanis olyan széles skálán mozogva és egyedien tárul elénk a rendező elméjének tartalma, mint kevés más filmben. Lars von Trier zseniális, roppant erőteljes és intenzív alkotása sokaknak összefüggéstelen, hatásvadász, beteges, nőgyűlölő, perverz és abszurd mozgóképegyvelegnek tűnhet, azonban értelmezéséhez - ha egyáltalán szükség van rá - nagyban hozzájárul az önmagát marcangoló róka szájából elhangzó mondat: "A káosz uralkodik!".