Az őslakó (The Man from Earth) - 2007

2012-01-21 22:30:00 - slawter

"Amit mondasz, az szemben áll a józan ésszel. - A relativitás is, meg a kvantumfizika. Így működik a természet. - De a Te történeted nem illik bele a természet rendjébe."

 John Oldman (David Lee Smith) történelemprofesszor épp a költözés kellős közepén van, amikor néhány tanár-barátja egy rögtönzött búcsúztató összejövetelt rendez a lakásán, amelynek nem titkolt célja a férfi marasztalása a városban és munkahelyén. Kollégái nem értik, miért akar tíz év után  ismerősük egyik napról a másikra eltűnni, így mindenképp szeretnének választ kapni a kényes kérdésre. Oldman némi gondolkodás után úgy dönt, ideje megpróbálni, mi lesz akkor, ha igazat mond és közli az otthonában letelepedőkkel, hogy ő már több, mint tizennégyezer éve harmincöt éves, a kőkorszakban született, és ha a szerencse úgy hozza, sohasem fog meghalni.

 Családi ház, hét ember és egy fantasztikus történet. Ezen pillérek tartják az utóbbi idők egyik legeredetibb sci-fijét, amiben se CGI-effektek, se idegen űrlények, de még csak egy pillanatnyi akció sincs. Richard Schenkman filmje nem a külsőségekre, hanem a mondanivalóra, a belső tartalomra fókuszál, felesleges sallangoktól mentesen. A mű nem tesz mást, mint egy hihetetlennek tűnő állítást helyez a középpontba, amit intelligens, képzett emberek járnak körbe, a lehető legváltozatosabb módon közelítve hozzá. A film igencsak vonzó tulajdonsága itt érhető tetten, ugyanis Az őslakó az elejétől a végéig a nézőt is bevonja a történetbe, hisz a kérdezz-felelek mindenkinek szól, azon egyszerű oknál fogva, hogy az egész alkotás a kíváncsiságra építkezik. Ez viszi előre a hét ember eszmefuttatását - és tartja fenn a folyamatos érdeklődést és bizonyos szintű feszültséget a nézőkben -, még akkor is, ha az már-már sértő mederbe folyik a kezdeti nyugodt áramlás helyett, hiszen egy tizennégyezer éves ember, aki Buddha, Jézus és van Gogh kortársa is volt, roppant érdekes és számos lehetőséget rejtő szenzáció. 
 Az őslakó
minimalista stílusa egyeseknek talán túl puritánnak tűnhet, azonban a környezeti szegénység csak még jobban előhozza a kamaradarab értékeit, melyek közül a leglényegesebb momentum a színészek meggyőző és roppant hiteles játéka. Számos karaktertípus képviselteti magát a műben, a nyugodtan gondolkodó és nyitott elmétől kezdve a hithű keresztényig, így hiteles és valóban sokszínű atmoszféra lengi be Schenkman mozgóképét. A koronát a nagy egészre pedig a színészek alakítása teszi rá, köszönhetően a verbális és nonverbális elemek kiváló elegyítésére és alkalmazására, aminek köszönhetően valóban súlya van a mondandóknak, és egy pillanatra sem válik nevetségessé, idegesítően túlzóvá vagy szárazzá.
 Remekül kivitelezett gyöngyszem Az őslakó, amely a sci-fi műfaj egy roppant nagy potenciállal bíró, ám rendkívül kihasználatlan szegletébe röpíti el a nézőt, egy felejthetetlen és érdekes elméletekkel teli eszmefuttatásra.

 

Kommentek száma: 2Címkék: sci-fi, dráma, amerikai, 2007, kamara, The Man from Earth, Az őslakó, ősember, vita

Webring:

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Jack Bauer (10/10)

slawter (2012-01-22 14:44:13) Minden nap egy jó film
...válasz Gatman206 1. kommentre:
Egyrészt ez egy nagyon jó film!
Másrészt meg érdeklődnék hogy itt lehet-e reklámozni? :D Csak mert barátokkal csináltunk egy kisfilmet és ha témájában nem is de a beszélgetős részt véve hasonlít erre a filmre és esetleg érdekelne a véleményetek...és előtte gondoltam megkérdezem
Heló! Ha úgy érzitek, hogy jó, az nekem elég . Szívesen kiteszem egy posztba. A részleteket kérlek küld el e-mailben: mn1jf@freemail.hu.
2

Berényi Miklós (2/10)

Gatman206 (2012-01-22 14:21:35)
Egyrészt ez egy nagyon jó film!
Másrészt meg érdeklődnék hogy itt lehet-e reklámozni? :D Csak mert barátokkal csináltunk egy kisfilmet és ha témájában nem is de a beszélgetős részt véve hasonlít erre a filmre és esetleg érdekelne a véleményetek...és előtte gondoltam megkérdezem
1

RSS

Felhasználó

Bejelentkezés

Regisztráció


Bemutatkozás

Üdvözöllek a Minden nap egy jó film-en! Manapság jól meg kell gondolnia az embernek, hogy mire áldoz értékes szabadidejéből. A mai felgyorsult világban egyre több és több olyan alkotás születik - legyen szó bármely művészeti ágról -, ami még annyit sem ér, hogy pillantásunkat rávessük. Jelen blog a filmek világából segít kiválasztani azon darabokat, amelyek abszolút megérdemlik a figyelmet, messze kitűnnek a tömegből, és nem egyszer klasszikusokként tartatnak számon. Minden nap egy-egy új gyöngyszem kerül terítékre, képpel vagy trailerrel és egy rövid véleménnyel, leírással. Kellemes nézelődést és jó filmezést!

Elérhetőség

E-mail cím: mn1jf@freemail.hu

Facebook

Amiről beszélnek

slawter - Heló!

Köszi! Igen, a mázli angyon...  Interjú Andy Vajnával és Katus Attilával (2012-05-13 15:29:17)
Welmyr - Gratulálok, nagy mázli is kellett, de ügyesen megoldottad a dolgokat! Azért a "béna 3D"-s...  Interjú Andy Vajnával és Katus Attilával (2012-05-13 14:38:39)
slawter - Heló! Még nem láttam, utánanéztem és ha holnap nem is, jövő szerdáig biztosan megnézem. Mr most...  Interjú Andy Vajnával és Katus Attilával (2012-05-13 01:38:25)
psgamer - Slawter, ment a mozikban olyan francia film, hogy Intouchables, azt láttad? Mert ha nem akkor...  Interjú Andy Vajnával és Katus Attilával (2012-05-12 19:57:27)
slawter - Biztos látott, de egyik se lett a kedvence.^^  Interjú Andy Vajnával és Katus Attilával (2012-05-12 18:34:16)

Szavazás

Melyik a kedvenced?

Hirdetés