John Oldman (David Lee Smith) történelemprofesszor épp a költözés kellős közepén van, amikor néhány tanár-barátja egy rögtönzött búcsúztató összejövetelt rendez a lakásán, amelynek nem titkolt célja a férfi marasztalása a városban és munkahelyén. Kollégái nem értik, miért akar tíz év után  ismerősük egyik napról a másikra eltűnni, így mindenképp szeretnének választ kapni a kényes kérdésre. Oldman némi gondolkodás után úgy dönt, ideje megpróbálni, mi lesz akkor, ha igazat mond és közli az otthonában letelepedőkkel, hogy ő már több, mint tizennégyezer éve harmincöt éves, a kőkorszakban született, és ha a szerencse úgy hozza, sohasem fog meghalni.

 Családi ház, hét ember és egy fantasztikus történet. Ezen pillérek tartják az utóbbi idők egyik legeredetibb sci-fijét, amiben se CGI-effektek, se idegen űrlények, de még csak egy pillanatnyi akció sincs. Richard Schenkman filmje nem a külsőségekre, hanem a mondanivalóra, a belső tartalomra fókuszál, felesleges sallangoktól mentesen. A mű nem tesz mást, mint egy hihetetlennek tűnő állítást helyez a középpontba, amit intelligens, képzett emberek járnak körbe, a lehető legváltozatosabb módon közelítve hozzá. A film igencsak vonzó tulajdonsága itt érhető tetten, ugyanis Az őslakó az elejétől a végéig a nézőt is bevonja a történetbe, hisz a kérdezz-felelek mindenkinek szól, azon egyszerű oknál fogva, hogy az egész alkotás a kíváncsiságra építkezik. Ez viszi előre a hét ember eszmefuttatását - és tartja fenn a folyamatos érdeklődést és bizonyos szintű feszültséget a nézőkben -, még akkor is, ha az már-már sértő mederbe folyik a kezdeti nyugodt áramlás helyett, hiszen egy tizennégyezer éves ember, aki Buddha, Jézus és van Gogh kortársa is volt, roppant érdekes és számos lehetőséget rejtő szenzáció. 
 Az őslakó minimalista stílusa egyeseknek talán túl puritánnak tűnhet, azonban a környezeti szegénység csak még jobban előhozza a kamaradarab értékeit, melyek közül a leglényegesebb momentum a színészek meggyőző és roppant hiteles játéka. Számos karaktertípus képviselteti magát a műben, a nyugodtan gondolkodó és nyitott elmétől kezdve a hithű keresztényig, így hiteles és valóban sokszínű atmoszféra lengi be Schenkman mozgóképét. A koronát a nagy egészre pedig a színészek alakítása teszi rá, köszönhetően a verbális és nonverbális elemek kiváló elegyítésére és alkalmazására, aminek köszönhetően valóban súlya van a mondandóknak, és egy pillanatra sem válik nevetségessé, idegesítően túlzóvá vagy szárazzá.
 Remekül kivitelezett gyöngyszem Az őslakó, amely a sci-fi műfaj egy roppant nagy potenciállal bíró, ám rendkívül kihasználatlan szegletébe röpíti el a nézőt, egy felejthetetlen és érdekes elméletekkel teli eszmefuttatásra.