Egy titokzatos igazságosztó ítélkezik Gotham gonosztevői felett, nem ismerve kegyelmet. A maszkos hóhér tetteit Batmanre keni a sajtó és pár befolyásos ember, azonban a Denevérember haladéktalanul nyomozni kezd az idegen után, hogy tisztára mossa nevét és megállítsa a vérfürdőt. Csakhogy közben feltűnik Bruce Wayne régi szerelme, Andrea Beaumon, aki mély sebeket szakít fel a férf szívében.
![]()
Javában folyt a Batman: A rajzfilmsorozat diadalmenete a televíziók képernyőjén, amikor Eric Radomski és Bruce W. Timm elhatározta, hogy elkészítik az első egészestés animációs mozit. Hasonlóan húsz percnyi játékidővel megáldott elődeihez a Batman: A rém álarca egy sötét, borús hangulatú alkotás, amely elsősorban az idősebb korosztálynak szól. A történet végig két vonalon fut, a jelen nehézségei mellett megismerjük Bruce Wayne múltjának egy részét, amikor úgy nézett ki, hogy imádott kedveséért még jelmezét is képes lenne szögre akasztani. Bepillantást nyerünk Batman első próbálkozásaiba, látjuk első találkozását alvilági ellenfeleivel, továbbá még Jokert is megcsodálhatjuk, smink nélkül.
Természetesen a központi rész a "rém" és Batman hajszája körül mozog, így egy nagyon jól kidolgozott nyomozós szál is belekerült a cselekménybe, ami remek feszültséggel és izgalommal teljes alapot ad a műnek. Különösen azért, mert Joker jó szokásához híven jól beleköp abba a bizonyos levesbe. Az őrült pszichopata roppant mód feldobja a filmet, ami elsősorban Mark Hamill-nek köszönhető, aki újfent tökéletesen keltette életre a világ egyik leghíresebb gonosztevőjét, hogy az kacagva káoszt szórjon zűrzavart és káoszt maga köré, nem riadva vissza semmitől.
Szót kell ejteni még a csodálatos kidolgozásról, amivel mű büszkélkedhet. A zene borzongatóan jól eltalált dallamokkal varázsolja el hallószerveinket, míg a látvány egyszerűen káprázatos. A harmincas évek stílusát idéző képi világ remekül idomul a történethez, az egész város élettel teli és mozgalmas, a karakterek szinte hús-vér szereplőkké válnak a színeket parádésan alkalmazó háttér előtt.
Batman: A rém álarca kiválóan szolgálja ki a képregény-rajongók igényeit, de felejthetetlen élményt kéeps nyújtani a Denevérembert csak felszínesen ismert közönségnek is, ami elsősorban a remek karakter-kidolgozásoknak és a fantasztikus visszaemlékezős részeknek köszönhető. Így nem meglepő, hogy bár számos animációs film készült a világ talán leghíresebb igazságtevőjének főszereplésével, egy sem volt képes túlszárnyalni a Eric Radomski és Bruce W. Timm kult-moziját.










Hát mindenképp be kell iktatnom...



Kommentek
Dr. Gregory House (9/10)
Mrodo (2012-10-31 16:34:49)Jack Bauer (10/10)
slawter (2012-10-28 17:47:20) Minden nap egy jó filmDr. Gregory House (9/10)
Mrodo (2012-09-26 15:38:33)