Egy unokaöcs élete gyökeresen megváltozik, miután haldokló nagybátyja halálos ágyán rábízza élete fő céljának dokumentumait. A fiatal rokon fokozatosan szembesül a ténnyel, hogy az elhunyt egy sötét és veszedelmes nyomozást folytatott több évtizeden át, amelynek középpontjában a Cthulhu szekta állt. Ahogy az "örökös" egyre jobban elmélyed nagybátyja kutatásaiban, olyan dolgokról szerez tudomást, amelyek több ezer éves sötét és véres múlttal rendelkeznek, a dicstelen Cthulhu körül összpontosulva.

 Tökéletes múltidézés. Így lehetne néhány szóval jellemezni Andrew Leman filmjét, amely Howard Phillips Lovecraft kultikus regényének kiváló adaptációja. A Cthulhu mítoszt megalapozó történet a huszadik század elejét idézően némafilmként lett leforgatva, a korszak egyéb jellegzetességeit is magán hordozva - szemcsés, ugráló kép -, hála az úgynevezett mythoscope eljárásnak. Így a mű a borzongató alkotás olyan, mintha csak Lovecraft köynvének kiadásakor készült volna, ami elképesztően magávalragadó hangulatot eredményez a remek színészi alakításokkal és a minden apró részletre odafigyelő rendezéssel karöltve.
 Andrew Leman és társai olyannyira jól helytálltak a kamera előtt és mögött is, hogy a néző el se hinné, hogy egy lelkes és voltaképp képzetlen független filmes csapattal van dolga. Az alakítások roppant meggyőzőre és kifejezőre sikeredtek, mintha valóban múlt századbeli némafilmeseket látnánk a vásznon, hála a kifogástalan nonverbális teljesítménynek. A látványról ugyancsak elismerően lehet beszélni, ugyanis a fény-árnyék hatást elképesztően jól alkalmazó mű ezen a téren is tisztelettel és fantasztikusan nyúlt vissza a mozgóképek kezdeti időszakához. A borzongató és feszültségkeltő helyszínekből ugyan nincs túl sok, azonban legyen szó steril kórteremről, ködös és iszamos lápvidékről, vagy Cthulhu aberráns szigetéről, garantált a zseniális atmoszféra nyugtalansággal és feszültséggel átitatva. Főként, ha a film vége felé megjelenő, az óceán közepén felbukkanó szentségtelen helyet nézzük, ami az expresszionizmus stílusjegyeit idézve egyértelműen a mű egyik legerőteljesebb és legeredetibb pontja.
 Apróbb hibák természetesen itt is előfordulnak, azonban a Cthulhu hívása esetében ezek abszolút elhanyagolható és az összképhez mérten semmiségnek tekinthető gyenge pontok, ugyanis Leman mozija egyszerűen zseniális és megkapó horror, amely nem csak hogy feleleveníti az "ősöreg" és kiváló mozgóképeket, hanem méltán állhatna be közéjük.