Lövedékek röpködnek mindenfelé, miközben Mr. Smith (Clive Owen), egyik kezében egy pisztollyal, épp egy szülést vezet le a csatatér kellős közepén. A hirtelen jött összecsapás felemás véget ér. A kisbaba életben marad, anyukája azonban golyóval a fejében végzi. Mr. Smith így kénytelen egymaga elmenekülni az újszülöttel, akiről kiderül, hogy a rosszfiúk őt tűzték ki célpontjuknak és addig nem nyugszanak, amíg nem likvidálják a csöppséget. A férfi és a kénytelen-kelletlen védelmezett gyermek így hirtelen egy hadseregnyi zsoldossal találja szemben magát, akik ellen csupán egy ember segítségére, egy különleges keblekkel megáldott prostituáltra számíthatnak.

 Kevés annyira megosztó akciófilm létezik a mozik világában, mint a Golyózápor. Michael Davis alkotása gerillakampányával már megjelenése előtt heves indulatokat váltott ki, amik a debütálás után csak még inkább felpaprikázódtak. Egyesek ocsmány hulladéknak, mások a valaha volt egyik legjobb műfaji paródiának titulálják a művet. A vélemények különbözőek, azonban az alapjuk kétségtelenül egyezik. A Golyózápor ugyanis nomen est omen, pontosan azt adja, amire a címe utal: másfél órányi esztelen akciót, méghozzá a legeszementebb formában. Ez a film nem törődik olyan zavaró tényezőkkel, mint a csavaros történet, gondosan kivitelezett cselekmény, vagy belső tartalom. Ha ezen túl tudjuk tenni magunkat, és elfogadjuk a Golyózáport annak, amilyen, akkor nagy eséllyel remekül fogunk szórakozni. És miért ne tennénk mindezt?
 Hiszen a fentiektől eltekintve remekül kivitelezett munkát láthatunk, amely egy pillanatra sem ül le. A film elképesztő és többnyire hihetetlen akciókkal dolgozik, amelyek legtöbbje elképesztően kreatívan és ütősen lett megvalósítva. Miközben Mr. Smith legyőzhetetlen terminátorként zúzza halomra a rosszfiúkat, négy-öt hasonló témájú moziba elegendő emberrel végez, bődületes fegyver-és gyilokarzenált vonultatva fel a répáktól kezdve a legdurvább gépfegyverig.
 Jó paródiához érten a Golyózáporban azonban nem csak a lövedékek találnak be, hanem a humorbombák is, amelyek többsége nagy arányú feketeséget tartalmaz. A mű a jó ízlés határait feszegetve - viszont szerencsére sosem áttörve - szállítja az abszurd és kíméletlen poénokat, amelyek legtöbbször két tárcserélés között hangzanak el. Hál' istennek a film nem akarja komolyan venni magát, így a műfajit egy nagy adag öniróniával sikerült megfejelni, amelyek épp annyira szórakoztatóak, mint a zsáner legnagyobbjaihoz tett kikacsintások.
 A színészek parádésan asszisztáltak Michael Davis ámokfutásához és kiválóan tették a dolgukat. Clive Owen, akinek karakterét nyilvánvalóan Tapsi Hapsi is ihlette nagyszerűen helytállt a marcona igazságosztó szerepében, akit a rutinos Monica Bellucci méltón kísér el halálosztó körútján. A film legjobba azonban nagy eséllyel Paul Giamatti, aki roppant ütős dumákkal és tökéletesen passzoló figurával lett ellátva a műben.
 Őrületes komédia lett tehát Michael Davis adrenalinbombája, amely igaz, hogy nem rendelkezik értékeket felmutató történettel és cselekménnyel, azonban muníciói között olyan hatásos darabok vannak, mint a remek alakítások, szórakoztató nevettetés és természetesen az aduász, a non-stop, elképesztően pörgős és kiválóan kivitelezett, eszement akció, amikért már megéri rászánni az időt.